Ha még soha nem jutott eszedbe, hogy a ciklusodnak megfelelően étkezz, ne aggódj. Mi nők – és általában az emberek többsége – a rohanó hétköznapok során hajlamosak vagyunk rendszeresen ugyanolyan jellegű ételeket enni. Általában ízlés és kényelmi szempontok alapján választunk, ez utóbbival időt és némi frusztrációt is megtakarítva. Oda tudunk-e figyelni arra, hogy a táplálkozásunk ne legyen nagyon egyoldalú? Sajnos sokszor nem, mert a legtöbb esetben nehéz előre megtervezni az étkezéseinket.
Pedig – és erről még mindig nem esik elég szó – a női hormonok váltakozó szintje és aránya a ciklus egyes szakaszaiban bizony megköveteli az étrend megváltoztatását is.
Tényleg lehetséges pozitívan vagy negatívan befolyásolni a női ciklust bizonyos ételek elfogyasztásával vagy kerülésével?
Röviden: igen, lehetséges.
Hiszen minden, amit megeszünk, a testi egészségünktől a hangulatunkon át a testsúlyunkig, nagyon sok mindent befolyásol, így nem meglepő, hogy a ciklusunkra is óriási hatással van.
Mi ennek az oka? Az endokrin rendszerünkben található valamennyi hormont – melyek létfontosságú funkciókat látnak el és elősegítik a homeosztázist (azaz egyensúlyi állapotot) a szervezetben – számos tényező befolyásol, nem utolsó sorban az is, hogy mit eszünk. Sőt, a táplálkozás gyakorlatilag az első helyen áll, ha a hormonok egyensúlyáról van szó.
Az általános fizikai, mentális és érzelmi jóléthez pedig különösen a két női nemi hormon – az ösztrogén és a progeszteron – egyensúlya elengedhetetlen, mert ezek folyamatos ingadozása alakítja a menstruációs ciklust. És a helyzet az, hogy bizonyos tápanyagok elősegítik, mások pedig gátolják e két hormon termelődését, méregtelenítését, befolyásolják a hormonaktivitást.
A menstruációs ciklus minden szakaszát bizonyos típusú ételekkel és tápanyagokkal lehet a legjobban támogatni
Az ösztrogén és a progeszteron folyamatosan változó szintje kijelöli a ciklus egyes szakaszait.
Ha az étrendünket sikerül úgy beállítanunk, hogy minden egyes szakaszban a megfelelő módon támogassa a hormonjainkat, az nagy változást hozhat az életminőségünkben számos szempontból.
Ehhez persze jobban meg kell ismerkednünk az egyes ételek, tápanyagok hormonokra gyakorolt hatásaival. Hogy csak egy-egy példát említsünk, a fehérjék aminosavakat – a hormonok előállításához szükséges alapanyagokat – biztosítanak, míg az olyan szulforafánban is gazdag élelmiszerek, mint a kelkáposzta és a brokkoli, segíthetik a méregtelenítési folyamatokat, beleértve a felesleges ösztrogén eltávolítását is a szervezetből. A citrusfélékben és a sötét, leveles zöldségekben nagy mennyiségben található C-vitamin kulcsfontosságú a kortizol termelődésében, ami befolyásolja stresszreakcióinkat, míg a magnéziumban gazdag élelmiszerek, például az olajos magvak, teljes kiőrlésű gabonák és hüvelyesek, támogathatják a szervezetet a menstruációs és premenstruációs időszakban, amikor fáradékonyabbak vagyunk és fokozottabb a vízvisszatartás.
De a megfelelő tápanyagok biztosításán túl azt is nagyon fontos szem előtt tartanunk, hogy vércukorszintünk állandó szinten tartása ugyancsak nagymértékben hozzájárul az általános hormonegyensúlyhoz, segít csökkenteni a hangulati ingadozásokat, a sóvárgást, segíti az ideális testsúly elérését és megtartását, javíthatja az alvásminőséget.
A tested és a ciklusod megismerése nagyon izgalmas utazás
Minden nőnek törekednie kell arra, hogy többet tudjon meg önmagáról és testéről. Mert a női test „intelligenciájának” kihasználása és egyedi szükségleteinek megválaszolása a személyes gondoskodás legfontosabb eleme.
Az agyad a hormonjaidon keresztül kommunikál a tested többi részével, a tested így tudja meg, mit kell tennie. Ha a hormonjaid nem működnek megfelelően, a tested sem tudja, hogyan is tegye jól a dolgát.
A megfelelően megválasztott makrotápanyagok – szénhidrátok, fehérjék és zsírok – melyek az energiát biztosítják számunkra, és mikrotápanyagok – vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, antioxidánsok – melyek kulcsszerepet töltenek be szervezetünk anyagcsere-folyamataiban, az enzimek működésében és egyáltalán testünk felépítésében, nagymértékben hozzájárulnak, hogy zökkenőmentesen válthass át a ciklus egyik szakaszából a másikba. Nemcsak csökkentik a nehezebb időszakok tüneteit, de optimalizálják az energiaszintünket, kiegyensúlyozzák a hangulatunkat, azaz elősegítik, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat egész hónapban.
Legyél következetes, kitartó, de türelmes is
A táplálkozásod ciklushoz való igazítása csak elsőre tűnik bonyolultnak, de nyilván megköveteli a tervezést. Azon viszont soha ne aggódj, ha nem sikerül minden szakaszban a legmegfelelőbb ételeket enned. Már az is sokat segíthet, ha legalább néhány étkezést megpróbálsz az elején „szinkronizálni”. És ez arra is megoldást adhat, hogy az étrendedet is változatosabbá tedd. A siker titka, hogy apró változtatásokra törekedj, és jegyezd fel, mi működik számodra. Mivel nem vagyunk egyformák, fontos, hogy ráhangolódj arra, Te mitől érzed jól magad.
Mit tarts még szem előtt? Hogy a ciklushoz igazított táplálkozás nem lehet korlátozó, a lényeg az, hogy az egyes szakaszokban a megfelelő tápanyagok kerüljenek a tányérodra, ne mindig a kedvenc ételeid.
Kövesd nyomon Ciklusszinkron blogunkat, hogy megtudd, mikor milyen ételeket érdemes választanod, illetve kerülnöd az egyes szakaszokban.
A cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, nem helyettesíti az orvosi véleményt vagy kezelést. Fontos, hogy mindig konzultálj szakemberrel, mielőtt bármilyen nagy változtatást végrehajtanál az étrendedben vagy az edzési rutinodban, és tájékoztasd a ciklusszinkronizálás iránti érdeklődésedről. Lehetnek olyan javaslatai az esetedben, amelyek segíthetnek.